Kollár Betti – Kosársuli

Könyv adatlapja:
író: Kollár Betti
cím: Kosársuli
sorozat: Kosársuli 1.
kiadás: Magnólia Kiadó (2022)

Értékelés:
Nyár, napfény, szerelem… Mikor megláttam Kollár Betti Kosársulijának borítóját, mágnesként vonzott magához. Egyből megfogott a nyarat idéző kép, a lemenő nap színei és az az energia, ami a kosárpályán összeölelkező párból sugárzik. Talán egy megnyert meccs utáni öröm. Talán az első csók előtti izgalom.

Lucát, a főszereplőt már az első fejezetben megkedveltem. Szerető, támogató családban nevelkedett lány, aki kemény munkával, kitartással és a sport iránti alázattal éri el álmát, hogy felvegyék a Budapesti Kosárlabdázók Egyesületének Gimnáziumába. Szívmelengető az apukájával való kapcsolata, akivel bármit őszintén meg tud beszélni, aki sokszor a cinkosa és aki akkor is gyakorol vele, mikor Luca lábra sem állhatna. A céltudatos lány mellé nekem kicsit nehezen passzol az esetlensége és az állandó bénázások (csetlik-botlik, mindent elejt), de tiszteltem benne, hogy mindig minden helyzetben talpra áll.

A kis létszámú osztályban hamar megismerhetjük a többieket is. Az írónő már a gólyatáboros játékok során bemutatja az osztálytársakat: a jóképű és szerény tinibálvány Konrádot, a vicces beszólásairól híres Kriszt, a kedves és nyílt Esztit meg Csengét, az ellenszenves Gergőt, a lázadó Klaudiát és a visszafogott Dominikot.

Az iskola kezdete nehéz helyzet elé állítja Lucát, hiszen a kihagyott gólyatábor miatt bőven van lemaradása, amit be kell hoznia. Olyan osztályba kell beilleszkednie, ahol a többiek már megismerték egymást és összeszoktak. Szerencsére hamar barátokra talál, akik segítenek neki és akik később is mellette állnak, amikor szüksége van rá.

A másik nehézséget a tanulás és sport közötti egyensúlyozás jelenti, hiszen Luca mindkettő téren bizonyítani akar. Mégis hangsúlyosabb szerepet kap a kosárlabda, ahol Lucának meg kell küzdenie saját kétségeivel, le kell győznie a bizonytalanságát és be kell bizonyítania, hogy alkalmas a rá osztott posztra. És bár gördít elé jónéhány akadályt az élet, ő mindig feláll és nem adja fel.

Persze önmagában kamasznak lenni is nehézséget jelent, hiszen olyan zavaros minden: Luca most ismerkedik olyan új érzelmekkel, mint az első szerelem, és most köttetnek az igaz barátságok, melyek szintén új dolgot jelentenek számára.

A könyv során elég részletesen bemutatásra kerül a kosárlabda, mint sport. A posztok, a szabályok, a külföldi csapatok. Számomra ez kicsit sok volt, hiszen nem vagyok a sportág megszállottja, mégis nagyon tisztelem azt, amit mindez képvisel: a sport iránti alázat, mely minden tanulóban ott van, a csapatmunka és az együttműködés, mely a számháborúban alakul igazán ki az osztály tagjai között. Ugyanígy tetszettek a fejezetek elején található motivációs idézetek, melyek egy-egy híresebb kosárlabdázótól származnak.

Számomra még közelebb hozza a történetet az, hogy Budapesten játszódik. Ha csak a Keletire gondolok, látom magam előtt Konrádot, ahogy a falnak támaszkodva áll, vagy Lucát, ahogy a metrólejáró lépcsőjén siet hátizsákkal a vállán.

Összességében egy vidám, könnyed, romantikus ifjúsági történet a barátságról, az összetartásról, az első szerelemről. Sok komikus jelenet és vicces beszólás fűszerezi a napi tanórákat és edzéseket. A könyv megmutatja a csapatmunka fontosságát és a kitartás erejét. Azt, hogy ha nem adjuk fel, ha küzdünk, bármit képesek lehetünk elérni. Minden tini számára kötelező olvasmány!

Idézetek:

„Érezd jól magad. Az élet túl rövid ahhoz, hogy megrekedj, hogy elbátortalanodj. Mindig haladj előre. Tedd az egyik lábad a másik után, mosolyogj, és csak menj előre.”

„Az első csók különleges dolog. Valószínűleg azért, mert nincs semmilyen tapasztalatod, csak elképzeléseid.”

„Nem gyengeség megosztani másokkal a fájdalmunkat és keserűségeinket. Erre vannak a barátok.”

„Akinek egymásra kell találniuk, azok egymásra találnak. Mindegy, mi áll az útjukban.”

„Ne félj a kudarctól! Ez az egyetlen út, ami a sikerhez vezet.”„Abban a pillanatban, mikor feladsz valamit, megteremted a lehetőségét, hogy valaki más helyetted érje azt el.”

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük