Könyv adatlapja:
író: Liane Moriarty
cím: Add vissza az életem!
kiadás: Pioneers Books Könyvkiadó (2012)
Értékelés:
Bevallom, a könyv fülszövege megvett magának. Nagyon tetszett az alapötlet: a jókedvű, 29 éves, friss házas Alice az edzőterem padlóján tér magához, fején egy csúnya púppal. De gyorsan kiderül, hogy az esés tíz évet kitörölt az emlékezetéből. Valójában 39 éves, 3 gyereket nevel, folyton elfoglalt és válófélben van imádott férjétől.
Sajnos a könyv rendkívül lassan indult be. Az izgalmas téma ellenére is végtelenül untam, hiszen több, mint 100 oldal után is még csak Alice hitetlenkedését taglalta. Folyamatosan a régi életét idézte vissza, ahelyett, hogy az újat mutatta volna be. Ráadásul rettentően sok leírást olvashattunk a lakásról, Alice ruháiról, amik szintén nem mozdították előrébb a történetet.
Szerencsére a kíváncsiság erősebb volt bennem, így nem hagytam félbe a történetet, aminek azért is örülök, mert végül egy érzelmi hullámvasútra ültetett fel. Még belegondolni is borzasztó, hogy egyik pillanatról a másikra egy olyan világba csöppenjünk, ahol senki és semmi nem ismerős. Ahol olyanná válunk, akivé soha nem akarunk. Elfogadni azt, hogy a körülöttünk lévő emberekkel hogyan változott meg a kapcsolatunk, hogyan épültek le felszínessé a mély kötődések.
Fájdalmas lenne, ha nem csak a körülöttünk lévő embereket nem ismernénk, de még a saját gyerekeinket sem. Vajon egyik pillanatról a másikra anyává tudnánk válni? Szívből szeretni 3 idegent, akik valójában a gyerekeink?
A könyv hitelesen mutatja be az ember különböző életszakaszaira jellemző gondolkodásmódot. A húszas éveinkre jellemző naivitást, amikor még egy ideális kép él bennünk a házasság intézményéről és azt gondoljuk, hogy a gyerekvállalás csupa móka és az életben minden olyan könnyedén megy. Aztán a harmincas éveinkre jellemző realitást, amikor megkezdődik a versenyfutás az idővel. Amikor próbálunk egyensúlyt tartani a gyereknevelés, a munka és a háztartás között. Amikor kevesebb idő jut a baráti kapcsolatok ápolására, így bizony van, ami elsorvad. És amikor rájövünk, hogy a házasságban is akadnak nehézségek.
A könyv felépítése igazán különleges és egyedi. A történetet 3 különböző szemszögből, 3 különböző személy elmeséléséből ismerhetjük meg. A fő szál Alice leírása, mely E/3 személyben íródott. Ezenkívül sok mindenre fényt derítenek nővére naplóbejegyzési és nagymamája blog bejegyzései, melyek E/1 személyben íródtak.
Bár a regény nem von le tanulságot, szerintem elgondolkodtató.
Mindenki tegye a szívére a kezét és úgy válaszoljon!
Vajon mi magunk mennyit változtunk az elmúlt 10 év alatt? Ráismernénk saját magunkra? Ugyanazok a barátok vannak mellettünk, akik 10 éve? Úgy éljük az életünket, ahogy akkor? Azok szerint a normák szerint, amikben akkor hittünk?
Azt hiszem, néha nem ártana egy ilyen amnézia az életünk egyes szakaszaiban. Talán néha igazán elfelejthetnénk a sok meg nem bocsátott sérelmet és tiszta lapot nyújtani a másiknak. Talán nem ártana, ha újra és újra bele tudnánk szeretni a férjünkbe, mikor már megfárad egy házasság. És talán nem ártana, ha újra tudnánk értékelni azokat a dolgokat, melyeket már természetesnek veszünk, mert elfelejtjük, milyen áron szereztük meg azokat.
Idézetek:
„…az élet minden egyes pillanata értékes ajándék, és piszok rossz modorra vall, ha valaki egyetlen másodpercet is elveszteget belőle.”
„Csak egyszer élünk.”
„… talán minden élet álomszerűnek tűnik, ha a fényképalbumokon keresztül nézzük. Az emberek mindig engedelmesen mosolyognak és a kamera lencséje felé fordítják a fejüket, ha az eléjük kerül.”