Milly Johnson – Délutáni tea a Napraforgó Kávéházban

Könyv adatlapja:
író: Milly Johnson
cím: Délutáni tea a Napraforgó Kávéházban
kiadás: Pioneer Books Kiadó (2018)

Értékelés:
Sok regényt olvastam már Milly Johnsontól és bár ez is hozta a megszokott könnyed, humoros történetet, nem ez lesz a kedvenc könyvem az írónőtől.

Bevallom, engem megtévesztett a regény borítója. Egyrészt már a cím kissé félrevezető, hiszen a Napraforgó Kávéház csekély szerepet kapott a történet során. Másrészt a borító kép sincs összhangban a cselekménnyel. A leírások alapján egyik szereplőt sem tudnám a rajzon lévő figurának megfeleltetni.

Ahogy mindig, Milly Johnson most is a chiklit műfajt választotta, jelentősen háttérbe szorítva a romantikus szálat. Olyan nőkről ír, akik keményen dolgoznak, küzdenek és közben megpróbálják megtalálni önmagukat. Akik csalódtak, akiket megcsaltak, akik tele vannak fájdalommal, mégis fel tudnak állni és újra tudják kezdeni. Mindebben a közösség ereje segíti őket. Egy olyan társaságé, ahol a nők közötti kötelékek, a barátság és a közös sors még az ellenségeket is összekovácsolja.

Bár a könyv vidám és szívmelengető, néha nagyon elrugaszkodott a valóságtól. Ilyen számomra a „kísértetház”, az ablak kutyagumival való megdobálása, vagy hogy valaki a takarítónőjére hagyja a teljes vagyonát. Talán, ha ezeket a részeket elhagyta volna az író, a regény terjedelme is elfogadhatóbb lett volna és nem vált volna a történet időnként vontatottá.

Sajnos ezeket a túlzásokat a szereplőknél is éreztem. Nem értem miért kellett Conniet slampos öregasszonyként ábrázolni. Vagy a „gonosz” Jimmy, aki a nők bálványa, hogyan vált a könyv végére egy szerencsétlen csődtömeggé. Ezek a vonások inkább elvették a karakterek élét, így igazán senkit sem sikerült megkedvelnem.

A hibái ellenére a könyv egy szívmelengető történet, mely a közösség és a barátság erejét helyezi a középpontba. Bár a cselekmény nem mindig gördülékeny és az „újrakezdés” is egy komolyabb téma, a könnyed stílus, a humor és az apró életbölcsességek miatt kellemes kikapcsolódást nyújt.

Idézetek:

„Egy kapcsolat sohasem alapulhat kizárólag szereteten, bármit állítsanak is a nagyokosok. Ha nincs benne tisztelet és bizalom, semmit sem ér. És ez mindkét félre vonatkozik.”

„Titokban azért szokott imádkozni, hogy az anyukája csak annyira betegedjen meg, hogy pár napig ne kelljen dolgoznia, mert akkor meleg teával fogadta volna, amikor ő az iskolából hazaért.”

„Egyszerre szerette és gyűlölte. Az egyik fele azt akarta, hogy minél távolabb legyen tőle, a másik azt, hogy szorosan egymáshoz simuljanak.”

„Tartsd magasra a fejed, nap felé fordítsd az arcod, hogy az árnyékok mögéd hulljanak.”

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük