Könyv adatlapja:
író: Chris Carter
cím: Bosszú
sorozat: Robert Hunter 13.
kiadás: General Press Könyvkiadó (2026)
Értékelés:
A könyv már a Hunter sorozat 13. része (és mindet imádtam), mégis az egyik legjobb kötetet kaptuk. Talán nem túlzás azt állítani, hogy bármilyen elvárást is támasztok Chris Carterrel szemben, ő megugorja. Tudom, hogy elfogult vagyok vele kapcsolatban, de számomra minden történetéből sugárzik az intelligencia, érződik a szakmai háttér és a tudatos felépítés.
Bár már a 13. kötetnél járunk, nincsenek ismétlések sem az elkövetések módjában, sem az indíték terén. A nyomozás logikusan felépített és még most is akadnak olyan jelenetek, amikor elakad a lélegzet.
A regény eltér a többitől, ugyanis most kevésbé részletezi a kínzásokat. Mégis sokkal megrázóbb, mivel a történet valós események alapján íródott. Fájdalmas belegondolni, hogy milyen kegyetlen világban élünk.
Számomra két dolog is hozzáadott az olvasás élményéhez. Egyrészt a boncolások folyamatának részletes leírása, hiszen egyszerre hátborzongató és lenyűgöző, hogy mennyi mindent „képesek elmesélni” az áldozatok a haláluk után. Másrészt izgalmas, hogy a történet egyes részeiben a gyilkos szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Megismerhetjük a lelki világát, a gondolatait és a motivációját, ami még nyugtalanítóbbá teszi a történetet.
Bár eddig is jól működött a dinamika a két nyomozó – Hunter és Garcia – között, én most éreztem leginkább, hogy egymásra hangolódtak. Bár kedvenc nyomozónk (Hunter) most kicsit háttérbe szorult, annak örültem, hogy Garcia rengeteget fejlődött az első kötet óta (önállóbb, határozottabb és ügyesebb). Persze még mindig nem érhet Robert Hunter nyomába. Vajon eljön az idő, amikor egyenrangú nyomozókká válnak?
A szarkasztikus humor végig átszövi a történetet, mely oldja a feszültséget és ellensúlyozza a Carterre jellemző sötét és kegyetlen világot.
A regény nem csak egy izgalmas thriller. Olyan súlyos és aktuális témákat érint, mint a családon belüli erőszak vagy a gyermekbántalmazás, melyek sokszor még ma is tabunak számítanak. Mindemellett komoly morális kéréseket is felvet: Jogos lehet-e az önbíráskodás? Megérdemelték-e az áldozatok a sorsukat? Eldönthető-e mindig egyértelműen, hogy ki az áldozat és ki az elkövető – vagy néha a gyilkos is csak egy újabb áldozat?
Izgalmas, sötét és nyomasztó történet, mégis lerakhatatlan. Nem csak szórakoztat, de elgondolkoztat.
Idézetek:
„De így is érted, mi a szülőség lényege, igaz? […] Az a legfontosabb feladatuk, hogy szeressenek. A szüleid hoznak téged erre az őrült világra. Ők az első emberek, akikkel találkozol. Az lenne a dolguk, hogy felneveljenek, és vigyázzanak rád.… Mellettük biztonságban kellene érezned magad! Az lenne a dolguk, hogy mindig melletted álljanak, és bármi történjék is, mindig támogassanak és óvjanak!”
„Család: ennek a szent szónak olyan sokat kellene jelentenie!”
„Mintha egy fingot hajkurásznánk a hurrikánban. És ez a fing még csak nem is bűzlik annyira.”