Könyv adatlapja:
író: Dan Brown
cím: A titkok titka
sorozat: Robert Langdon 6.
kiadás: GABO Könyvkiadó (2025)
Értékelés:
Nagyon vártam Dan Brown legújabb könyvét, hiszen az író több év kihagyás után jött ki legújabb regényével. A korábbiakhoz hasonlóan ez a kötet is rendkívül izgalmas. A történet több szálon fut és alig tizenkét óra leforgása alatt játszódik. A feszültséget most is a folyamatos menekülés adja, melynek hátterében – ahogy Dan Browntól megszokhattuk – egy tudományos felfedezés áll. A regény vége és a „gonosz” kiléte pedig most is tartogat meglepetést.
A könyv egyetlen negatívuma – ami számomra teljesen megtörte a lendületet – a túlírt tudományos rész. Sokszor inkább tankönyvszerűnek éreztem. Túl aprólékos volt és többször ismételte önmagát. Bár a téma önmagában érdekes, ez a mélység már túlmutat az általános érdeklődés szintjén, ezáltal a történetből többször kizökkentett és unalmassá is tette azt. Mégis minden elismerésem az írónak, hiszen nem kevés kutatás és háttérmunka előzhette meg a regény megírását.
Prága helyszínként kevésbé ragadott magával, mint a korábbi kötetekben Róma, Firenze vagy Isztambul. Talán azért, mert ott több érdekességet olvashattunk a városokhoz kapcsolódó szimbolikáról, a műalkotásokról, vagy a város atmoszférájáról. Ezeket az elemeket én hiányoltam, most inkább egyfajta útikönyvet kaptunk a cseh fővárosról.
A rövid fejezetek és a könnyed stílus miatt a regény – terjedelme ellenére – könnyen olvasható. A szereplők hamar megkedvelhetők, sőt, még a „gonosszal” is könnyen együtt tud érezni az olvasó. Langdon pedig hozza a szokásos formáját: udvarias, intelligens, sportos, leleményes és bátor.
Bár összességében tetszett a regény, nem tartozik a legerősebb Dan Brown thrillerek közé. A végére ellaposodott, a befejezés pedig kiszámítható volt és hollywoodi. Az igazi katarzis elmaradt.
Idézetek:
„A véletlen Isten eszköze, hogy névtelen maradjon.”
„A haláltudatosság néven ismert jelenség – annak tudata, hogy meg fogunk halni – nemcsak azért félelmetes, mert rettegünk a fizikai testünk elveszítésétől, hanem mert félünk elveszíteni az emlékeinket, az álmainkat, az érzelmi kapcsolódásainkat… gyakorlatilag a lelkünket.”
„Néha annyira lefoglal minket a rossz irányba nézés, hogy nem látjuk, mi van közvetlenül a szemünk előtt.”