Könyv adatlapja:
író: Guillaume Musso
cím: Central Park
kiadás: Park Könyvkiadó (2019)
Értékelés:
Lehengerlő, fordulatos, pörgős, izgalmas. Mi más is kéne még egy jó krimihez?
A könyv borítója igencsak minimalista, ugyanakkor stílusos. A fekete-fehér képen egy gyönyörűen megrajzolt Central Park részlet látható, az ikonikus Bow Bridge-dzsel. Mintha a borító lenne a könyv bevezető fejezete: A park nyugodt, csendes, talán most ébredezik egy hűvös hajnal után.
Már az első fejezet a történet közepébe csap. Sem unalmas bevezetés, sem jellemábrázolás. Csak Alice és Gabriel, akik a Central Park közepén egymáshoz bilincselve ébrednek. Mivel egyikük sem emlékszik, hogy került oda, együtt kell működniük és meg kell bízniuk egymásban. De vajon ez mennyire sikerül?
Az egymásra utalt pár először menekülni kényszerül, majd hamar egy gyilkos nyomába ered. Egyszerre lesznek üldözők és üldözöttek, mellyel egy őrült hajsza veszi kezdetét. A nyomozás során egyre több dolgot ásnak a felszínre és Alice rájön, hogy senki nem az, akinek látszik.
A könyvben egyértelműen a cselekményen van a hangsúly, így a szereplők bemutatására nemigen fektetett energiát az író. Mivel a történet Alice szemszögéből íródik, az ő múltjáról, jelleméről még olvashatunk pár sort, azonban Gabrielről szinte semmi nem derül ki.
Nem tudom mennyire volt tudatos az író részéről, mindenesetre érdekes nyelvtani csavar, hogy míg a jelenben játszódó történet múlt időben íródott, addig a múltbéli visszaemlékezések, jelen időben.
A könyv nagyon gyorsan olvasható. Rendkívül feszített tempót ad az időfaktor, hiszen egyetlen nap leforgása alatt pörögnek az események. Nincsenek mellékszálak, melyek kizökkentenék az olvasót a történet menetéből és ott van a jellegzetes Musso fordulat, melynek köszönhetően fejezetről fejezetre változik a cselekmény. Engem sikerült az utolsó pillanatig megvezetnie az írónak. Mikor már azt hittem, hogy összeállt a kép, csavart egyet a történeten és borított minden elképzelést. Mussonál csak egy biztos: Sosem tudhatjuk mire számítsunk.
Számomra egyedül az utolsó 10 oldal volt csalódás. Olyan érzésem volt, mintha a kész műhöz utólag került volna hozzáillesztésre. Mintha mindenáron bele akart volna erőszakolni az író egy romantikus happy endet. Szerintem enélkül is tökéletesen megállta volna a helyét a történet.
Idézetek:
” Csak annyi bizonyos, hogy semmi sem biztos.”
„Az ember sok mindent kibír, olykor még azt is, amiről azt hiszi, hogy nem lehet kibírni.”
„ Az ember mindig többre képes, mint amennyit képzel magáról. JOSEPH KESSEL”
„[…] magunkat is szeretni kell egy kicsit, hogy másokat szeretni tudjunk”
„Elég egy röpke perc, egy pillantás, egy találkozás, hogy fenekestül felforgassa az ember életét. A megfelelő ember, a megfelelő pillanatban.”