Könyv adatlapja:
író: Guillaume Musso
cím: Most!
kiadás: Park Könyvkiadó (2022)
Értékelés:
Egy újabb Musso könyv a megszokott csavarral, komoly mondanivalóval, misztikummal, romantikával, rejtéllyel és izgalommal.
Ha kezünkbe vesszük a Most! Című könyvet, a megszokott borító néz velünk szemben. Rajzolt háttér, rajta Musso neve az oldal tetején a szokásos méretben és betűtípussal. Bár a rajz elnagyolt, tökéletesen visszaadja a világítótorony magányát, az elhagyatott tengerpart hangulatát. Romantikus és egyben hátborzongató is az érzés, amit a kép puszta látványa vált ki belőlem.
A regényben az időutazásé a főszerep. A történet alapja, hogy Arthur egy furcsa örökségnek köszönhetően minden évben egyetlen napra „jelenik meg”. Egyetlen nap, melyet maximálisan ki kell használnia és ki kell élveznie. Számára rohamosan telik az idő, hiszen amire mindenki másnak egy év adatik meg, addig neki egyetlen nap. Ami másnak mindennapos, az neki a kihagyott pillanatok sokasága.
Eddig előítéletem volt az időutazós történetek iránt, de talán elhamarkodottan. Az idővel való játékkal olyan feszültséget kelt az író, hogy számomra letehetetlen volt a könyv. Sőt, az olvasó számára is időutazást jelent, hiszen minden évből kapunk egy kiragadott világpolitikai szösszenetet, vagy technológiai újdonságot, ami nosztalgikus hangulatot teremt.
Musso többi könyvéhez hasonlóan itt is rövidek a fejezetek, melyek több részre tagolódnak, így nagyon könnyű vele haladni. De nem csak a könyv felépítése segíti a gyors olvasást, hanem a történet pörgése és az izgalom is, melyet a legvégéig fent tud tartani az író. Az utolsó pillanatig elhiteti az olvasóval, hogy tudományos-fantasztikus történetet olvas.
A könyv végén már vártam a Musso csavart (ami persze most sem maradt el), mégis teljesen sokkolt. Az író egy tollvonással húzta át az előtte lévő 250 oldalt. Hiába olvastál már el több Musso kötetet, hiába törted a fejed egész idő alatt, erre a befejezésre garantáltan nem számítasz.
A könyv tanulsága: Éljük meg a pillanatot, hiszen csak egyszer élünk. Ne halogassuk a dolgokat, ne szalasszuk el a lehetőséget, hiszen sosem tudhatjuk mit hoz a holnap. Nem tudhatjuk lesz-e holnap. “És ha holnap lesz is, leszel-e benne te, vagy leszek-e én.”
Idézetek:
“Életünk legjava mindig az, ami már elmúlt.”
”Muszáj tűrni a csapásokat, kitartani, fittyet hányni a nehézségeknek. Megvárni, míg elül a vihar. Túlélni az özönvizet. Mert az élet előbb-utóbb kárpótol.”
„Nem hiszek abban, hogy az életünk előre meg van írva. Túl könnyű volna: nincs egyéni felelősség, nincs bűn, nincs cselekvéskényszer:”
Hát nem is tudom… Kb a feléig érdekfeszítő, izgalmas, az ember várja, hogy biztosan lesz majd valami, ami kibillenti a történetet az ismétlődések sorozatából. De ez elmarad, ezért kezd kicsit unalmassá válni. És mintha az író is így lenne vele, a felétől vagy kétharmadátol a fejezetek elnagyoltabbak, némelyik szinte csak vázlatos. A befejezés tényleg meglepő, csavaros, de valahogy mégsem üt akkorát, valahogy elveszi az egész történet izgalmát, misztikumát. Nekem legalábbis nem volt igazán katartikus élményem. Persze van a mindennapjainkra vonatkozó üzenete, tanulsága, de ezzel a befejezéssel ezt egy kicsit szájbarágósnak érzem. Szóval egyszer el lehet olvasni, de szerintem nem ez a legjobb könyve Mussonak.