Könyv adatlapja:
író: Carley Fortune
cím: Várlak a tónál
kiadás: Magnólia Kiadó (2024)
Értékelés:
Nagy elvárásokkal kezdtem bele az írónő új könyvébe, hiszen a „Minden elmúlt nyár”-t is nagyon szerettem. És ezúttal sem csalódtam.
Már a borító elvarázsolt. Mint egy gyönyörű festmény. Pont olyan romantikusnak és tökéletesnek ábrázolja a történet helyszínéül választott tópartot, ahogy az ember elképzeli. Hihetetlen nyugalmat áraszt a tó csendessége, és a stégen üldögélő pár távolba merengése. A „festő” most is csak egyetlen színnel, a piros árnyalataival játszik (rózsaszíntől narancson át a liláig), megfogva ezzel a naplemente hangulatát. Szinte érezni a nyári szellő simogatását, mely a tücskök ciripelését és a virágok illatát hozza a távolból.
Az írónő az idősíkok váltogatásával teszi izgalmassá a története. Felváltva olvashatjuk Fern és Will 10 évvel ezelőtti első találkozását és a jelent. Fenntartja a feszültséget azzal, hogy csak csöpögteti a múltat, mindig pont annyit mesélve el, ami a jelenben történő tettek, érzelmek megértéséhez kell. Sőt, belevisz egy harmadik idősíkot is, amiből Fern édesanyjának a múltját is megismerhetjük.
A könyv sokkal több, mint egy romantikus regény. A történet sokszor háttérbe szorul (nem is volt olyan erős maga a cselekmény). Annál sokkal hangsúlyosabbak az érzelmek és a belső vívódások. A szereplők annyira esendők és olyan valós problémákkal küzdenek, hogy én többször is megkönnyeztem egy-egy fejezetet.
Szívszorító volt az a fájdalom, amit Fern az édesanyja elvesztése miatt érzett. Ahogy halála után is próbált megfelelni neki. Könnyfakasztóan szépek voltak a tóparton eltöltött közös kávézásaik, melyek már csak az emlékeiben élnek. És ha ez nem lenne elég, ott van még a fiatalokra jellemző útkeresés, a belső vívódás a munka és az önállóság terén.
Willel is könnyű volt azonosulni. A hamar önállóvá vált férfi olyan terheket és olyan felelősséget vállalt önként magára, melynek súlya komoly szorongásokat okozott nála.
Bár a könyv vége kiszámítható, az odavezető út igencsak rögös. Az írónő még a történet végén is csavart egyet, hogy fokozza a bonyodalmat és a drámaiságot.
Összességében egy nyári hangulatú, érzelmes, romantikus könyv a második esélyről, mely olyan komoly témákkal is foglalkozik, mint a gyász, a szorongás, a megfelelési kényszer, az útkeresés vagy a depresszió.
Idézetek:
„Nem akarok eszköz lenni, aki segít elmenekülni a valóságból. Én akarok lenni a valóság.”
„Az ő ötlete volt, hogy a szállóban találkozzunk. Én eljöttem. Ő kilenc évet késett.”