Könyv adatlapja:
író: Sally Hepworth
cím: Légvárak és régiségek
kiadás: Alexandra Kiadó (2021)
Értékelés:
Mikor a kezem akadt Sally Hepworth eddig egyetlen magyarul megjelent könyve (A férjem anyja), már a borító megvett magának. A színei gyönyörűek, a nyári lemenő napot idézik. A helyszín lélegzetelállító, ugyanakkor igazi krimibe illő: magányos ház egy tóparti sziklán. Mindez a víz közepéről fotózva, mintha titokban figyelnénk meg a házat. A képen központi helyen láthatjuk a nyakláncot, az erőt jelképező medállal, mely többször is főszereplője lesz a történetnek.
A könyv felépítése egészen egyedi. Nem csak a két főszereplő, Lucy és Diana szemszögét váltogatja az író, de az idősíkokat is. A múlt és a jelen történései között ugrálunk, miközben a múlt folyamatosan közelít a jelen felé. Sőt, az írónő egy harmadik idősíkot is bevezet, időnként felvillantja előttünk Diana fiatalkorát.
A történet középpontjában Diana áll, aki a könyv legellentmondásosabb szereplője. Gazdag, de kérlelhetetlen. Elutasító és megközelíthetetlen. Nem csak Lucyvel, de a család valamennyi tagjával konfliktusba keveredik, mikor minden segítséget megtagad tőlük. De hogy fér ez össze azzal, hogy közben Diana a társadalmi igazságosság szószólója és önkéntes munkával támogatja a menekült nőket? Megannyi rejtély, melyre a múlt történései adják meg a választ.
Mikor Dianat holtan találják, felmerül a kérdés, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt? Inkább öngyilkosság? Hiszen ki kívánná a jóságos Diana halálát? Inkább gyilkosság? Hiszen (a családon belül) ki NE kívánná a kérlelhetetlen Diana halálát? Ráadásul mindenkinek megvan nemcsak az indítéka, de a lehetősége is a gyilkosságra.
A történet nem csak a bonyolult családi kapcsolatokat és konfliktusokat tárja elénk, de megannyi titoknak és hazugságnak is tanúi lehetünk. Az író legalább annyira a középpontba helyezi az anyaságot, mint a meny-anyós konfliktust.
Bár a könyv thrillerként van pozícionálva a könyvpiacon, mégsem igazán tekinthető annak. De kriminek sem tudnám minősíteni, hiszen hiányzik belőle a nyomozás. Talán legközelebb a lélektani drámához áll, hiszen olyan megrázó témákat is érint a könyv, mint a gyász, a depresszió, a meddőség, az öngyilkosság, az abúzus vagy a megcsalás.
Minden hibája ellenére a könyv izgalmas és a rövid fejezeteknek hála, gyorsan lehet benne haladni. Senki ne várjon nagy csavart, vagy igazán sötét titkokat, de az biztos, hogy ilyen befejezésre azért kevesen számítanak.
Idézetek:
„Azt mondják, a kisfiúk imádják az anyjukat, és szerintem van benne valami. Persze a kislányok is nagyon szeretik, de egy kisfiúnak az anyja iránt érzett szeretete tiszta és romlatlan. A fiúk a legősibb módon tekintenek az anyjukra, azt látják benne, aki védelmezi őket, rajong értük, és tanítja őket. A fiúk fürdenek az anyjuk szeretetében, nem kérdőjelezik meg azt, és nem is teszik próbára.”
„A fiúk a legjobbat látják az anyjukban, a lányok viszont az igazi énjét.”
„Miért van az, hogy az anyósoknak és a menyeknek mindig van valami bajuk egymással, az apósoknak meg a vejeknek pedig soha?”